5. fejezet- Adele

Hali!
Tudom, hogz már rég írtam ezért bocsánatotokat kérem! Egy új designel kedveskedek, és mostmár fel lehet iratkozni, és van chat is! Jó olvasást!

Beledobáltam egy tálba a gyógynövényeket, majd belelöttyintettem egy kis gyógyolajat. Kevergettem, míg olyan, nem is kenőcsös, hanem inkább zselés állagú lett. Kihalásztam a nagyobb gyógynövényeket, majd még egyszer jól átkevertem, biztos ami biztos.
Körbejártam az nyöszörgő betegek között, és átkentem a fertőző sebeket, majd bekötöttem őket. Voltak páran, akiket csak egy-két karcolás ért, nekik egy más féle kenőccsel kellett bekennem a sebüket, olyannal, amit Ania készített.
Halkan lehetett hallani, hogy valakik beosontak az ajtón. Felemeltem a késem, odamentem az ajtó mögé, majd vártam, hogy ki fog támadni. Egy hasonlú korú lány csapta ki az ajtót, mint én, majd egyenesen Aniához szaladt. Nagy öleléssel köszöntötte, majd elkezdett áradozni ay utázásáról. Kis idő után egy másik lány töretett be idegesen, majd jól leordította a csajt. Nagy civakodás, veszekedés csapkodás, majd elmentek egymástól jó messzire. A kisebben láttam a meglepődöttséget, mintha nem számított volna a veszekedésre, míg a nagyobb lány arca- szó szerint- bevörösödött. A szemeivel úgy nézett, mintha kedve lett volna ott helyben kinyírni mindenkit. Kiszaladt, majd pár perc múlásával még három védelmezővel tért vissza. Ania mindegyiket nagy örömmel fogadta, majd a fiúkat kiküldte őrködni, a lányoknak pedig kiosztotta  a feladatokat, amiket el kell végezni a sebesültek között, vagy a barlang körül.
Folytattam tovább a munkámat, és segítettem a betegeknek. A kisebb lány odajött hozzám, majd bemutatkozott:
- Szia. Adele vagyok, a védelmezők testvére- mondta úgy, mint egy öt éves kislány ay oviban.
- De cuki! Bocs, de nekem dolgom van- mondam kissé lenézően, majd mentem tovább. Adele nem távolított, sőt rendesen tapadt rám.
- Mi vagy te? Valamiféle bolha?- néztem rá felhúyott szemöldökkel.
Igazából nem tudom miért viselkedtem így vele, hisz semmi rosszat nem mondott, csakhát így jött ki. Pont akkor fájt a fejem, és semmi kedvem nem volt a vékony kis hangját hallgatni. Olyan, mint amikor a macska nyávog... Kiráz tőle a hideg!
- Mire célzol?- nézett rám úgy, mint aki nem tudja, hogy mi az a bolha.
- Arra, hogz tapadsz- mondtam.- Még a tisztes távolságot sem tartod meg- folytattam, majd odébbtoltam, hogy ne cuppanjon rám annyira.
Egyfolytába csak jött utánnam, amíg elegem nem lett belőle.
- Idefigyelj! Idegesíts mást! Nekem fontos dolgom van!
Szomorú képet vágott majd elindult kifelé.
- Várj! Velem lehetsz, ha segítesz.
- Rendben- mondta, és már is szaladt nekem segíteni.
Mindenkinek bekötözte a sebét, és segített nekem kenőcsöt csinálni. Egy darabig elvoltunk, amíg Ania oda nem szaladt hozzám.
- Nagy baj lenne ha be kellene menned? A katonáknak dolguk van és már van annyi védelmező, hogy ne legyen gond. Te is kellesz!- mondta, és a kezembe adott pár fegyvert.
- Rendben- mondtam, elvettem a fegyvereket, és már szaladtam is.
A barlangba érve találkoztam Adele testvérével.

4. fejezet- Miattam történt?

Miután kellően kipihentem magam, jött a hír, hogy szolgálatba állhatok, mint biztonsági őr. A barlang legelejére állítottak, majd Ijang tábornok a kezembe nyomott egy szerkezetet.
- Ha baj van, nyomd meg a gombot, és bújj el. Semmiképp se harcolj, mert abból még bajod is lehet! Főleg ezzel a kézzel- nézett fintorogva a bekötött karomra.- Az üzenet eljut minden védelmezőhöz, és így fel tudnak készülni a támadásra!
A kis kütyü szürke volt, míg a rajta lévő gomb nagy és piros. Óvatosan mendegéltem a folyosón. Egyszer csak hangokat hallottam. A hangok mélyek és férfiasak voltak. Elbújtam, és a szerkezet hátulján lévő kis monitoron figyeltem őket. A kezükben fegyver volt, a ruhájuk nem hasonlított egy védelmezőjére, és még a bevonulásuk se volt barátságos. Megnyomtam a gombot, majd próbálátam minnél jobban láthatatlan lenni, nehogy észrevegyenek, mert fegyver nélkül nem sokra megyek ellenük.
Egy halk csörrenést hallottam a hátam mögül, megfordultam és mire sikíthattam volna, addigra lefogtak, és a szám letapasztották. A fejemen egy nagy koppanást éreztem, majd minden egyre sötétebb lett. Éreztem, hogy a végtagjaim kezdenek elzsibbadni, majd már egyensúlyozni sem tudok.

***

Ania barlangjának az egyik szobájában ébredtem, ahol nem volt senki. A fejem nagyon fájt, de fittyet hányva rá lementem a gyógyító szobába. Megtaláltam Aniát, és még egy csomó embert, akik feküdtek, és nem csináltak semmit. Néhányan nyöszörögtek, de voltak akik egy hangot sem adtak ki.

- Itt meg mi történt?- kérdeztem Aniától.

- Itt mindig csak a baj történik, ezekkel a fiatalokkal- susmogott.- Mit is mondtál szívem?- kérdezte bájos hangon, egy gyors mosoly keretében.

- Csak azt kérdeztem, hogy ezekkel meg mi történt?

- Tegnap amikor jöttek a Németek, harcolni kezdtek a védelmezőkkel, és hát megnyertük a csatát, de hát mit is mondjak... Nem a legjobb körülmények között.

- És Roxan hol van?- kérdeztem.

Ania egy pillanatra megállt, majd rámnézett.

- Innét a negyedik sorban- mondta, majd szomorúan folytatta a munkát.
Odaszaladtam az utolsó előtti sorhoz, majd Roxan ágyához. Szegény arcán egy nagy vágás volt, amin látszott, hogy nem lehet kellemes érzés.
- Hazel!- nyitta ki a szemét, majd felült, hogy átölelhessen.- Jönnek új védelmezők- súgta a fülembe, majd újra lefeküdt.
- Mennyien?- kérdeztem, s közben töltöttem neki egy pohár vizet.
- Tizennégyen, vagy tizenheten? Nem is tudom, hogy Ania mit mondott.
Kicsit még beszélgettünk, majd kiderült, hogy most katonák őrzik a kincset, addig, ameddig a legtöbb védelmező fel nem épül.
- Segíthenél Aniának- mondta, miközben borogatást tett a vágásra.- Szegényre annyi munka hárul!
- Renben, megyek is- mondtam, s elindultam Ania felé.
- Miben segíthetek?- kérdeztem Aniától.
- Ha csinálnál kenőcsöket, az nagyon jó lenne. Egy tálba tegyél legalább öt féle gyógynövényt, kétféle gyógyolajat, majd addig keverd tűz felett, míg kenőcs állaga nem lesz. Aztán kiszedheted belőle a nagyobb gyógynövényeket- mondta, s már ott sem volt.

3. fejezet- Kutakodás

Miután Roxanék elmentek, én elaludtam. Mikor reggel felkeltem a szoba üres volt. Az ágyam melletti asztalra néztem, amin egy pohár tej, mézeskalácsfigurák és egy üzenet tündökölt. Az üzenetben az állt, hogy ha megreggeliztem, körbenézhetek a házban, amíg Ania meg nem érkezik. Félretettem az üzenetet, majd óvatosan nekikezdtem a reggelimnek, ami egyébként nagyon jólesett.
Felkeltem az ágyamról és óvatos léptekkel jártam be a szoba minden szegletét. Egy szekrényhez érkeztem, ami tetején egy kis ládika volt. A ládikán ez állt: Emlékek a múltból. Kinyitottam, de a ládika üres volt. Visszahelyeztem a helyére, majd kimentem a szobából.
Furcsán néztem körbe, hisz a barlang úgy volt berendezve, mintha egy nagy villában lettem volna. A folyosókat járva sok dologra bukkantam. Fényképek a régi védelmezőkről, aláírások, szép idézetek.
Aztán az egyik fiókot kinyitva egy papírt találtam. Az én és Roxan neve volt rajta, mellette a szüleink és legalul sok-sok ember neve. A nevek közt ott volt Ania neve is.
Nem értettem a papír lényegét, mert a neveken kívül más irat nem volt rajta. Letettem az asztalra, és tovább kutakodtam a fiókban, de mást nem találtam a gyógynövényes könyveken kívül. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, és valaki feljön a lépcsőn.
- Hát te?- kérdezte tőlem Ania.- Mit találtál?-kérdezte, bizonyára a papírra célozva.
Nem kedveskedtem, hanem egyből rátértem a lényegre.
- Mik ezek a nevek a papíron? És a családom neve miért van rajta?- kérdeztem szúrós tekintettel.
- Gyere, üljünk le! Főzök egy teát- és azzal otthagyott a szobában.
Míg üldögéltem, elkészült a tea.
- Tudod az Anyukád az én testvérem volt. Nagyon szerettük egymást, de nekem el kellett ide jönnöm, gyógyítani. Már akkor is jól ment- mondta mosolyogva.- Amikor megtudtam, hogy nagynéni lettem, nagyon örültem. De nem láthattalak titeket csak fényképeken. Egyszer láttalak titeket, akkor te hat éves voltál.
Elgondolkodtam. Emlékeztem, hogy volt egy gyógyító nagynénikém, akit csak egyszer láttam. De hogy lehet, hogy nem ismertem fel? Az emlékek gyorsan elszállnak.

2. fejezet- A golyó

- Hazel- mondtam.
- Maja- nézett rám nagy szemekkel.- Te vagy az új lány, mi?
- Az egyik- mosolyogtam.
- Mért? Többen vagytok?- nézett rám ilyedt szemekkel.
- Én meg a nővérem, Roxan.
- KUSS!- mondta, és elbújt.
Tudtam, hogy valaki jön, ezért én is elbújtam az egyik oszlop mögé, és elővettem egy késemet és egy pisztolyomat. Óvatosan leskelődtem, majd megláttam Roxant.
- Maja előjöhetsz- mondtam, és odamentem a nővéremhez.-Ez ki?- kérdeztem, és a mellette álló lányra néztem.
- Fabienne, az őrtársam- mosolygott,
- Hello!- mondta flegmán Fabienne.
- És ő ki?- mutatott Majára.
- Maja vagyok. És ha lehet, befejezhetnénk ezt a kis bájcsevejt, és figyelhetnénk a kincset- mondta, és már ment is a kincset lesni.- Lányok, gyerünk!
Követtük Maját, és lecsúsztunk egy kötélen. Egy őrült pasa lődözött össze-vissza, és folyamatosan a kincs felé haladt. Egy csomó védelmezőt lelőtt. Maja hátulról odalopakodott, és belé dobott egy kést. A pasi lerogyott a földre, de még egy utolsó lövésre volt ideje. Felkapta a pisztolyát, megcélozta Maját, és lőtt.
- Maja vigyázz- ordítottam, majd eléje ugrottam.
A golyó eltalált, méghozzá a kezemen. Leestem a földre és néztem, ahogyan folyik a vérem, végig a padlón. Roxan odaszaladt hozzám, de nem tudott mit tenni. Sírásba kezdett, és csak folyton azt mondogatta, hogy tarts ki, tarts ki!
Fájdalmamban néha nyöszörögtem, de próbáltam erős lenni. Lehunytam a szemem, hátha úgy jobb lesz.

***

Mikor felébredtem, egy furcsa barlangban találtam magam, egy szép ágyon. Az ágytól nem messze egy kis tavacska volt, ami körös körül gyógynövények nőttek. Nem bírtam felállni, hogy jobban körülnézhessek, és megkeressem Roxant, és a többieket, ezért megkértem az ott álló kínai nőt, hogy segítsen felülni.

- Most még nem szabad felülnöd, mert még túl gyenge vagy. Miután jobban leszel, felkelhetsz, sőt majd még járni is megpróbálhatsz, de addig nem! Nem kérsz vizet, vagy valamit?

- Ha lehet, akkor szeretném, ha itt lenne Roxan- mondtam, s közben az ajtóra néztem.

- Mindjárt idehívom! Te addig maradj fekve!- mondta és már el is viharzott.
Míg vártam, óvatosan megnéztem a sebemet. Véres volt, és csúnya. A golyó már nem volt benne, de a helye még ott volt.
- Fúj- mondtam és már oda se néztem.
A lányok bejöttek a szobába, leültek a nem messze lévő díszes ülőgarnitúrára.
- Most egy darabig nem védelmezheted a kincset- mondta Roxan, de közben nem nézett a szemembe, mert tudta, hogy ki fogok borulni.
- Az nem lehet!- mondtam felháborodottan.- Nekem ott kell lennem, és vigyáznom a kincsre! Hogy gondoltátok ezt?
- Figyelj, jobb lesz ez így! Nem kell aggódnunk, hogy megfájdul a karod, vagy bajod esik. Rossz kézzel hogy akarsz harcolni, ha egyik kezeddel lősz, a másikkal kést dobsz. Ha csak nem a pisztolyod töltöd!- mondta, s közben szúrós szemekkel nézett rám.
- Mi a francnak ugrottál elém?- kérdezte, az eddig csenben ülő Maja.
- Te nem tetted volna meg értem?- néztem rá kutyaszemekkel.
- De- motyogta.- De akkor is! Így olyan, mintha az egész az én hibám lenne!
- Nyugi már! El leszek itt, ha nagyon muszáj.
- A csajok elfelejtették bemutatni! Ez itt Ania. A gyógyítód- mondta Fabienne, s közben a gyógyítóra mutatott.
- Ne félj, nem lesz itt bajod!- nézett rám Ania.

1. fejezet- Végre itt!

- Hazel! Siess, indulnunk kell!- szólt Roxan.

- Megyek- mondtam, és kihúztam az ágyam alól a bekészített bőröndömet.

Lesiettem a lépcsőn, és beültem az anyós ülésbe.

- Hová megyünk?- kérdeztem izgulva, hisz egész életemben erre készültem.

- Peking- válaszolt, és már nyomta is a gázt.
Útközben megtöltöttem minden egyes fegyverünket, és megélesítettem a késeinket. Jó hosszú utazás után végre megérkeztünk a vendégházhoz. Egy alacsony, szemüveges, vöröses-szőkés emberke szaladt felénk. Kinyitotta a kocsink ajtaját, majd köszöntött minket:
- Hölgyeim! Bizonyára fáradtak. Nem szeretnének lepihenni a szobájukban?
- Nem köszönjük- mondtam.
- Tudja harcolni jöttünk, és nem üdülni- válaszolt Roxan.
Látván, hogy szegény gyerek majd meghasad az én nagy bőröndömet fogva, elkaptam félkézzel, rámosolyogtam, és már mentem is a szobámba készülődni.
Felhúztam egy elasztikus nadrágot, és a hozzávaló, golyóálló felsőt. Felcsatoltam egy övet, majd belehelyeztem a fegyvereimet. Egy térdcsizmával fejeztem be az öltözködést, majd összefogtam a hajam. Visszamentem az autóhoz, majd megvártam Roxant.
- Mi tartott ennyi ideig?- kérdeztem.
- Éhes voltam, és megkóstoltam a lazacot. Olyan volt, mint a tehénkaja- forgatta a szemeit.
Beszálltunk a kocsia, majd elindultunk a barlang felé. Cheung kapitány üdvözölt minket, amikor odaértünk.
- Ha jól sejtem, a két védelmezővel van dolgom- mosolygott.
- Igen, mink lennénk azok- mondta Roxan.- Mikor láthatnánk a terepet? És hány védelmező van még rajtunk kívül?
- Ó, látom maguk komolyan veszik a munkát- dicsért meg minket.- Magukkal együtt, összesen harminc védelmező van. Tizenöt lány, tizenöt fiú.
- Az jó. Minden fegyvert nekünk kell biztosítani, vagy itt kapunk?- kérdezősködtem.
- Természetesen kapnak! Itt vannak az adóvevők, és a pisztolyok- vett elő egy nagy táskát. Kinyitotta, és előhúzott belőle pár fegyvert.- Válasszanak, és menjenek a terepre!
Elvettem egy adóvevőt, három kiskést, egy sima pisztolyt, és pár töltényt. Elhelyeztem őket a cipőmben, övemben, és a ruhámon lévő zsebekben. Rámosolyogtam Cheung kapitányra, majd indultam a terepre. A barlangba lépve megtámadtak minket. Egy lány előugrott valahonnan, de mire egyet nyekkenhetett volna, mi már Roxannal lövésre készülve felé irányítottuk a pisztolyunkat. Faarcal felemelte a kezét, majd halkan ezt suttogta:
- Francba!
- Nyugi van! A nevem Roxan, ő pedig Hazel. Mink vagyunk az új védelmezők- mondta, s közben eltette a fegyvert.
Én is eltettem a fegyvert, majd nemtörődve a többiekkel, feldobtam egy kötelet az emeletre, felmásztam, és onnan figyeltem a kincset.
- Hát te ki vagy?- kérdezte valaki a hátam mögött.

Megfordultam, és felhúztam az egyik íjamat.
- Nem mered- mondta.
Mégjobban meghúztam, megcéloztam a feje tetejét. Nem akartam eltalálni, csak megijeszteni. De nem sikerült, mert amikor elrepült a nyíl a feje felett, eldobott egy kést, ami pont úgy repült, hogy a fejem teteje fölött suhant el. Nagyon megijedtem, de bizonyára nem mutattam ki.

Prológus

1742. január 1.
A hét uralkodó lázasan várakozik, hogy Ijang tábornok megválassza azt a három fővezért, akik földrészén eltemetik a három aranykincset.
Mindenki feszengve méregeti a másikat, sokan büszkén húzzák ki magukat, mintha már előre tudnák, hogy mi fog történni. Ijang tábornok kilép kicsi sátrából, és kijelenti a fővezérek nevét.
- A három földrész Észak-Amerika, Európa és Ázsia- mondta, s már ott sem volt, akárcsak egy kitanult varázsló.

1743. április 19.
New York egyik részén egy múzeumba elhelyezik egy ládikában az aranykincsek egyikét, míg Moszkvában egy elhagyatott katakombákban.
A harmadik kincset pedig Pekingben egy barlangban helyezték el.