- Megyek- mondtam, és kihúztam az ágyam alól a bekészített bőröndömet.
Lesiettem a lépcsőn, és beültem az anyós ülésbe.
- Hová megyünk?- kérdeztem izgulva, hisz egész életemben erre készültem.
- Peking- válaszolt, és már nyomta is a gázt.
Útközben megtöltöttem minden egyes fegyverünket, és megélesítettem a késeinket. Jó hosszú utazás után végre megérkeztünk a vendégházhoz. Egy alacsony, szemüveges, vöröses-szőkés emberke szaladt felénk. Kinyitotta a kocsink ajtaját, majd köszöntött minket:
- Hölgyeim! Bizonyára fáradtak. Nem szeretnének lepihenni a szobájukban?
- Nem köszönjük- mondtam.
- Tudja harcolni jöttünk, és nem üdülni- válaszolt Roxan.
Látván, hogy szegény gyerek majd meghasad az én nagy bőröndömet fogva, elkaptam félkézzel, rámosolyogtam, és már mentem is a szobámba készülődni.
Felhúztam egy elasztikus nadrágot, és a hozzávaló, golyóálló felsőt. Felcsatoltam egy övet, majd belehelyeztem a fegyvereimet. Egy térdcsizmával fejeztem be az öltözködést, majd összefogtam a hajam. Visszamentem az autóhoz, majd megvártam Roxant.
- Mi tartott ennyi ideig?- kérdeztem.
- Éhes voltam, és megkóstoltam a lazacot. Olyan volt, mint a tehénkaja- forgatta a szemeit.
Beszálltunk a kocsia, majd elindultunk a barlang felé. Cheung kapitány üdvözölt minket, amikor odaértünk.
- Ha jól sejtem, a két védelmezővel van dolgom- mosolygott.
- Igen, mink lennénk azok- mondta Roxan.- Mikor láthatnánk a terepet? És hány védelmező van még rajtunk kívül?
- Ó, látom maguk komolyan veszik a munkát- dicsért meg minket.- Magukkal együtt, összesen harminc védelmező van. Tizenöt lány, tizenöt fiú.
- Az jó. Minden fegyvert nekünk kell biztosítani, vagy itt kapunk?- kérdezősködtem.
- Természetesen kapnak! Itt vannak az adóvevők, és a pisztolyok- vett elő egy nagy táskát. Kinyitotta, és előhúzott belőle pár fegyvert.- Válasszanak, és menjenek a terepre!
Elvettem egy adóvevőt, három kiskést, egy sima pisztolyt, és pár töltényt. Elhelyeztem őket a cipőmben, övemben, és a ruhámon lévő zsebekben. Rámosolyogtam Cheung kapitányra, majd indultam a terepre. A barlangba lépve megtámadtak minket. Egy lány előugrott valahonnan, de mire egyet nyekkenhetett volna, mi már Roxannal lövésre készülve felé irányítottuk a pisztolyunkat. Faarcal felemelte a kezét, majd halkan ezt suttogta:
- Francba!
- Nyugi van! A nevem Roxan, ő pedig Hazel. Mink vagyunk az új védelmezők- mondta, s közben eltette a fegyvert.
Én is eltettem a fegyvert, majd nemtörődve a többiekkel, feldobtam egy kötelet az emeletre, felmásztam, és onnan figyeltem a kincset.
- Hát te ki vagy?- kérdezte valaki a hátam mögött.
Megfordultam, és felhúztam az egyik íjamat.
- Nem mered- mondta.
Mégjobban meghúztam, megcéloztam a feje tetejét. Nem akartam eltalálni, csak megijeszteni. De nem sikerült, mert amikor elrepült a nyíl a feje felett, eldobott egy kést, ami pont úgy repült, hogy a fejem teteje fölött suhant el. Nagyon megijedtem, de bizonyára nem mutattam ki.
Útközben megtöltöttem minden egyes fegyverünket, és megélesítettem a késeinket. Jó hosszú utazás után végre megérkeztünk a vendégházhoz. Egy alacsony, szemüveges, vöröses-szőkés emberke szaladt felénk. Kinyitotta a kocsink ajtaját, majd köszöntött minket:
- Hölgyeim! Bizonyára fáradtak. Nem szeretnének lepihenni a szobájukban?
- Nem köszönjük- mondtam.
- Tudja harcolni jöttünk, és nem üdülni- válaszolt Roxan.
Látván, hogy szegény gyerek majd meghasad az én nagy bőröndömet fogva, elkaptam félkézzel, rámosolyogtam, és már mentem is a szobámba készülődni.
Felhúztam egy elasztikus nadrágot, és a hozzávaló, golyóálló felsőt. Felcsatoltam egy övet, majd belehelyeztem a fegyvereimet. Egy térdcsizmával fejeztem be az öltözködést, majd összefogtam a hajam. Visszamentem az autóhoz, majd megvártam Roxant.
- Mi tartott ennyi ideig?- kérdeztem.
- Éhes voltam, és megkóstoltam a lazacot. Olyan volt, mint a tehénkaja- forgatta a szemeit.
Beszálltunk a kocsia, majd elindultunk a barlang felé. Cheung kapitány üdvözölt minket, amikor odaértünk.
- Ha jól sejtem, a két védelmezővel van dolgom- mosolygott.
- Igen, mink lennénk azok- mondta Roxan.- Mikor láthatnánk a terepet? És hány védelmező van még rajtunk kívül?
- Ó, látom maguk komolyan veszik a munkát- dicsért meg minket.- Magukkal együtt, összesen harminc védelmező van. Tizenöt lány, tizenöt fiú.
- Az jó. Minden fegyvert nekünk kell biztosítani, vagy itt kapunk?- kérdezősködtem.
- Természetesen kapnak! Itt vannak az adóvevők, és a pisztolyok- vett elő egy nagy táskát. Kinyitotta, és előhúzott belőle pár fegyvert.- Válasszanak, és menjenek a terepre!
Elvettem egy adóvevőt, három kiskést, egy sima pisztolyt, és pár töltényt. Elhelyeztem őket a cipőmben, övemben, és a ruhámon lévő zsebekben. Rámosolyogtam Cheung kapitányra, majd indultam a terepre. A barlangba lépve megtámadtak minket. Egy lány előugrott valahonnan, de mire egyet nyekkenhetett volna, mi már Roxannal lövésre készülve felé irányítottuk a pisztolyunkat. Faarcal felemelte a kezét, majd halkan ezt suttogta:
- Francba!
- Nyugi van! A nevem Roxan, ő pedig Hazel. Mink vagyunk az új védelmezők- mondta, s közben eltette a fegyvert.
Én is eltettem a fegyvert, majd nemtörődve a többiekkel, feldobtam egy kötelet az emeletre, felmásztam, és onnan figyeltem a kincset.
- Hát te ki vagy?- kérdezte valaki a hátam mögött.
- Nem mered- mondta.
Mégjobban meghúztam, megcéloztam a feje tetejét. Nem akartam eltalálni, csak megijeszteni. De nem sikerült, mert amikor elrepült a nyíl a feje felett, eldobott egy kést, ami pont úgy repült, hogy a fejem teteje fölött suhant el. Nagyon megijedtem, de bizonyára nem mutattam ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése